Quantcast
Channel: Ünnepi kreatív ötletek
Viewing all 343 articles
Browse latest View live

Ültess virágokat, vess magokat!

$
0
0
Amikor beköszönt a tavasz, a kerttulajdonosok, azt sem tudják, hogy mivel kezdjenek bele zöld területük felvirágoztatásába, annyi a teendő! Akinek nincs kertje, hanem terasszal, erkéllyel, kisebb balkonnal büszkélkedhet, annak talán egy picit könnyebb dolga van. Első lépésként tervezzük meg a már meglévő ültetési helyeink szerint, hogy mit hová, milyen színben szeretnénk ültetni. Ha szükséges vásároljunk új ültető helyeket, új kaspókat, ládákat. 

Most még egy picit hideg van, így a frissen kiültetett növényeinkre figyeljünk, ha szükséges takarjuk be őket, nehogy elfagyjanak. Amennyiben kis zöldséges sarkot is kialakítunk, akkor kezdjünk neki a palántázásnak, ehhez is adunk tippeket, hogy hogyan érdemes! 

Jó munkát, jó tavaszvárást, és csodálatos virágokat kívánunk Nektek!

Remek trükk, hogy hogyan vehetjük rá a természetet, egy kis csalással arra, hogy bent is tulipánjaink nőjenek. Pár virághagyma, egy csinos váza, és kész!


Aki tudja, hogy milyen friss fűszerekkel főzni, az nem akar majd a szárított változathoz visszatérni, az biztos! Készítsd el ezt az egyszerű fűszernövény tartó falat. Így nemcsak friss fűszereid lesznek, hanem egy csepp kerted is a konyhában!

Remek és eredeti ötletek, hogy hogyan palántázzunk sikeresen!

Amikor a palántáink megnőnek, megerősödnek, akkor mehetnek majd csak ki a kerti zöldséges ágyásba. Még nincs kész? Nem baj, pár hét alatt simán elkészül!

Most pedig jöjjön pár ötlet, hogy mi minden ültethetünk már most ki. Például harangvirágot! Kereshetünk egy kevésbé szép darabkát a kerítésünkből, és a repedésekbe is ültethetünk akár!

Vagy körömvirágot, melyet annyi, de annyi mindenre használhatunk majd. Szárítva krémbe keverhetjük, teát főzhetünk belőle, vagy egyszerűen csak gyönyörködünk a meseszép virágaiban!

Árvácskát, azaz violát is ültessünk! Erős növénykék ők, annak ellenére, hogy nagyon törékenynek tűnnek. Tavasszal-ősszel csodálatos díszei lehetnek kertünknek, balkonládáinknak. Pár kiürült konzervdobozból csodás kaspókat készíthetünk, melyeket akár a kerítésünkre, teraszkorlátunkra is felakaszthatunk! Sőt, a bátrabbak sütemény díszítésre, nyalóka készítésre is használhatják!

Kreatív kerti eszközök és kiegészítők: Itt a tavasz, irány a szabad!

$
0
0
Őszintén bevallom, hogy szeretem a telet. De a hidegből is megárt a sok, Március van, de már a naptártól függetlenül is érzem, hogy nem sokára akár egész napszakokat is tölthetünk kint a szabadban, anélkül, hogy megfagynánk és/vagy eláznánk. Gyere, tavasz, már nagyon vártalak!

Ha csak egy kicsi teraszunk van, akkor sem kell kétségbe esni. Minden azon múlik, hogy hogyan tudjuk kihasználni. Egy felakasztós asztallal könnyen kialakíthatunk egy reggelizősarkot is, ha pedig nincs rá szükségünk, eltesszük. Praktikumból nálam tízből tízes!




A virágok szerelmeseinek se kell lemondaniuk rajongásuk tárgyáról, mert nincs sok helyük! Falra és korlátra akasztható megoldásokkal mindenhova lehet egy kis zöldet csempészni.


Nem kell profi kertésznek lenni, ha szeretnénk pár növényt a ház körül. Vannak szerencsére nem túl kényes virágok is, és egy kis odafigyeléssel és kitartással gyönyörű virágoskert tulajdonosokká válhatunk!


Bátran használjuk a színeket. Ha már van egy-két alap színű bútorunk, nyugodtan kiegészíthetjük vidám darabokkal. Vagy, legyen minden színes egyszerűen! :)


Ha a nap éppen nem süt, majd egy sárga asztal napfényt hoz a kertünkbe!


Kint a kertben sem rossz ez a hintaágy, de én egy teraszon is nagyon el tudnám képzelni! Egy finom italt hozzá? ;)





Mielőtt ültetnél, csinosítsd ki kaspóidat!

$
0
0
Ilyenkor tavasszal, szerintem teljesen jogos és megalapozott igény, hogy virágokkal vegyük körül magunkat a hosszú, szürke virágtalan hónapok után. Vehetünk vágott virágot is, amiket csinos kis vázákba rendezgethetünk, de ha picit tovább szeretnénk élvezni a virágpompát, akkor vegyünk cserepes virágot, vagy ültessünk össze többféle növényt, és legyen egyedi kompozíciónk! A cserepes virágunkat rejtsünk meseszép, egyedi, saját magunk által készített kaspókba, például ilyenekbe!


Ehhez a kavicsos kaspó elkészítéséhez némi türelemre lesz szükség, de megéri!

Végy egy sima, anyag kaspót vagy cserepet, egy kis darab maradék anyagot. Tádááám elkészült az új, meseszép kaspód!

Sima agyag cserepek vagy kaspók és pár méter, rövidáru boltban beszerezhető csipkeszalag, máris készen lehetnek ezek a cuki, romantikus kaspók.
Egyszerűen csodálatosak ezek a festékbe merített kaspók. Akkor lesznek a legszebbek, ha a virágok színe harmonizál a kaspó festék színeivel!

Ez a német blogger csak és kizárólag a növényeinek kötött pulcsit, de szerintünk egy régi, kötött darab szétvágásával is elérhető ez a szép kaspóruha.

Egy pár csepp sűrű akrilfesték, és folyhat is a minta!

Sokan vagyunk, akiknek néha rejtély, hogy miért nem maradnak meg fűszernövényeink... Ezzel a motiváló felirattal hátha rávehetjük a legmakacsabb koriandert is a hosszú életre :).

Krétatáblás megoldás természetesen kaspókra is van! Egyszerű, nagyszerű, ötletes!

Ültess bátran, légy kreatív

$
0
0
Kétségtelen, hogy végre elérkezett a tavasz! A hőmérő higanyszála, vagy a digitális kijelzőnk számai reggelente még egy kicsit hűvöset mutatnak, de süt a nap és egyre tovább van világos! Esetleges tavaszi fáradtságunk egyik remek leküzdési módja az, ha kimozdulunk, kimegyünk a friss levegőre, és némi - nem sok, csak egy kevéske - fizikai munkát végzünk. Például ültetünk! A tavaszi virágok csodálatos színkavalkádja mellé válasszunk bátran színes kiegészítőket is, hogy még jobb kedvre derüljünk, ha virágainkra nézünk majd! Az éjszakai fagyok miatt csak olyan növényeket hagyjuk kint, amik elviselik, ha megcsípi őket a reggeli fagy, a többieket vagy vigyük fagymentes helyre (veranda), vagy egyáltalán ne tegyük még ki, hanem élvezzük a szobánkban bent a tavaszi virágmezőt!



Miután hazavittük a növényeinket a kertészetből, boltból, a bácsikától a piacról vagy a barkács áruházból, a lehető leghamarabb ültessük át őket! A talaj, amiben megvettük, csak ideiglenes tartózkodásra tervezett, tápanyagban nagyon szegény. Ültessük jó minőségű földbe, és ne felejtsük el hetente- kéthetente tápozni őket.

Legyünk bátrak, és kreatívak, nemcsak a klasszikus cserepek használhatók ültetésre, például ez a csinos drótkosár kibélelve némi textillel is remek szolgálatot tesz. A textil azért is jó választás, mert átengedi a felesleges öntözővizet, viszont így semmiképp se tegyük csepptálca nélkül a tv tetejére…

Remek alternatív kaspó egy színes öntözőkanna is!



Amikor kész vagyunk ültetéssel, rendezzük szépen el a kaspókat, és gyönyörködjünk kedvünkre!

A vidám színekben pompázó kaspókat, edényeket a következő linkeken találod, kattints!

Jó kerti munkát és csodás virágzó kertet, teraszt kívánunk Nektek!

Színpompás bútorokat minden kertbe és teraszra!

$
0
0
Annyira vártuk, hogy megérkezzen, hogy végre melegen süssön a nap, hogy virágokat ültethessünk, és persze egyre több időt tölthessünk a szabadban! Teraszunkat, kertünket idén extra színesre csinosíthatjuk, a szivárvány majd minden színében kaphatók csodás székek, asztalok, kiegészítők. Mindenki megtalálja terasz méreteihez és vérmérsékletéhez illő bútorokat, legyen szó, színpompás összecsukható darabokról, lazulós fa nyugágyakról, vagy esetleg egy igazi északi-tengeri strandkosárról. Fogadjátok szeretettel kerti bútor összeállításunkat, jó álmodozást, jó tervezgetést, majd pedig jó kertben létet kívánunk Nektek!


https://www.butlers.hu/butorok/kerti-butorok/daisy-jane-osszecsukhato-szek-sarga?utm_source=referral&utm_medium=unnepeljunk_blog&utm_campaign=unnepeljunk_marc 
Meseszép sárga, fém, összecsukható szett, mely nemcsak így a kertben, de minden erkélyen jó mutat!

https://www.butlers.hu/butorok/kerti-butorok/parklife-osszecsukhato-szek-47x57x88cm?utm_source=referral&utm_medium=unnepeljunk_blog&utm_campaign=unnepeljunk_marc 
A klasszikusabb színek és formák kedvelőinek sem maradnak ki a válogatásunkból. Ez a bútorcsalád egyszerűen megunhatatlan! Mi most azonnal elfogadnánk és a délutáni kávénkat már ezen a teraszon kortyolgatnánk... Ki csatlakozik?

https://www.butlers.hu/butorok/kerti-butorok/lodge-osszecsukhato-asztal-feher-60x60cm-fsc-eukaliptusz?utm_source=referral&utm_medium=unnepeljunk_blog&utm_campaign=unnepeljunk_marc 
A fehér színben sok minden mellett az a jó, hogy csodás színes kiegészítőket vehetünk mellé :)! Ennek a fehér szettnek a másik előnye, hogy összecsukható, így használaton kívül nagyon kis helyen is elfér.

https://www.butlers.hu/butorok/kerti-butorok/calypso-szek-47x58x90cm-zold?utm_source=referral&utm_medium=unnepeljunk_blog&utm_campaign=unnepeljunk_marc
Ha elég bátrak vagyunk, akkor vegyünk többféle bútort, több színben, több anyagból és kombináljuk őket merészen! A hatalmas fa asztal mellett remekül mutatnak a színes fém székek, a párnák és a sok-sok színpompás kiegészítő!

https://www.butlers.hu/butorok/kerti-butorok/bondi-beach-napozoagy-sarga?utm_source=referral&utm_medium=unnepeljunk_blog&utm_campaign=unnepeljunk_marc
Aki valódi tóparti hangulatra vágyik, az válasszon bátran egy-egy színes nyugágyat, melyben hétvégenként remek délutánokat tölthet! A csinos lerakó asztalkára pedig ne felejtsünk egy jó szörpöt vagy fröccsöt készíteni!

https://www.butlers.hu/butorok/kerti-butorok/lido-strand-szek-nagy
Ez a strandkosár nagy szerelmünk... Hatalmas, helyet foglal, de annyira gyönyörű és annyira kuckós! Egyszer biztos, hogy beszerzünk egyet a teraszunkra!

Frissítsd fel, dekoráld, színesítsd a teraszod!

$
0
0
Ilyenkor tavasszal, a nap finom meleg sugarainak köszönhetően egyre több időt van kedvünk kint tölteni a szabadban. Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy van erkélyünk, vagy teraszunk, akkor pörgessük fel fantáziánkat, hogy olyan pihenő, kiülő részt rendezzünk be magunknak, ahonnan akár pár percre is kiülve, de feltöltődve indulunk tovább. Egy reggeli kávé a teraszon, vagy hétvégén egy jó könyv és pár nyugis perc, vagy a barátokkal egy jó beszélgetés? Alakítsuk olyanná a teraszunk, amilyenre csak vágyunk! Fantasztikus ötleteket gyűjtöttünk össze Nektek, jó böngészést!

Régi ládákból, melyeket bolhapiacon, lomtalanításkor vagy a sarki zöldségestől szerezhetsz be, készíts kerti polcot. A ládákat mind egymáshoz, mind a falhoz rögzítsd mielőtt megpakolod őket!
 


Készíts magasított kerti fűszernövény-veteményest, így hajolgatnod sem kell, és a leveleket is könnyebben szüretelheted majd le!

Valami egyszerű, de nagyon egyedi árnyékoló megoldást keresel? Mit szólnál pár jó hosszú bothoz? Fantasztikus megoldás, és nagyon pénztárca-barát is.

Ki mondta, hogy kis teraszon nem lehet stílusos, kényelmes kuckósarkot kialakítani? De igenis lehet, nézzétek!

Judit megmutatja, hogy mit lehet kihozni egy 2 m2-es panel erkélyből. Ettől le fog esni az állatok, az tuti!

Természetesen egy raklapos ötlet nélkül nem lenne igazi ez a terasz válogatásunk sem, ezért ezt a függőágyat mindenképpen szeretnénk Nektek megmutatni!

Ezt a lehajtható tárolót asztalkaként is használhatjuk pici, keskeny teraszokon. Pontos leírást találtok a linkben!

Ültess búzát most, és dekorálj vele húsvétkor!

$
0
0

Búzát vetni nemcsak karácsony előtt, Luca-napján hagyomány, de ilyenkor húsvét előtt is megtehetjük. A kikelő, friss búza amellett, hogy ragyogóan zöld, és a gyerekeknek is hatalmas élmény ad, hiszen együtt csíráztatjuk a magot, vetjük el, és utána gondosan locsolva nevelgetjük, de dekorációnak, a tavasz hírnökének is csodálatos! Vessünk most búzát, hogy a húsvéti asztalt díszíthessük vele, esetleg tojásokat rejtsünk a tövébe! 

Búzát veteményboltban, mezőgazdasági boltban, vagy bioboltban kaphatunk. Amennyiben csak dekorációs célra vetjük, 1-2 maroknyi bőven elegendő lesz! Válogassuk át, amennyiben szükséges, a sikért, és egyéb szennyeződést szedjük ki belőle.

Tegyünk 2 nagyobb tányérra egy-egy dupla papírtörlőt. A két réteg közé fogjuk berakni a búzát. Így fentről és lentről is nedvesen tudjuk tartani.

Nedvesítsük be a papírtörlőt, és tegyük a két réteg közé a búzát. Takarjuk be a felső réteggel, és azt is nedvesítsük be. Ügyeljünk arra, hogy 2-3 napon keresztül a papírtörlő mindig vizes legyen. 


Ha ügyesen nedvesen tartottuk a búzát, akkor ilyen csinos kis csírákat kapunk a 3. nap végére. Most pedig álljunk neki elvetni!


Mi most egyszerű, műanyag cserepekbe ültettünk, ezeket fogjuk majd kaspókba rejteni, és így fogunk vele dekorálni. A cserép 3/4-edéig földet raktunk, ráraktuk a kicsírázott búzát, majd egy vékony réteg földdel befedtük. A locsolásról most sem szabad elfeledkezni! Tartsuk nedvesen a földet, és tegyük napos helyre! A vetéstől számított kb. 7-10 nap után meseszép zöld hajtásaink lesznek.  


Nem csak az ablakpárkányban, de az ünnepi asztalon is nagyon jól mutat!

Készülj velünk a húsvéti sütésre!

$
0
0
A húsvét, az egyik kedvenc ünnepem. Itt a tavasz, jönnek az ízek, a színek, összejövünk a családdal is, beszélgetünk, együtt vagyunk, de valahol mégse olyan stresszes, mint mondjuk a karácsony. Idén, a korábbi éveknek megfelelően, bevonjuk a gyerekeket is a konyhai előkészületekbe, a vicces formájú sütemény kiszúrókkal ők készíthetik el az édes kekszeket! Most pár nagyon hasznos, aranyos és jó kiegészítőt gyűjtöttünk össze Nektek, mellyel könnyebbé, szebbé tehetjük a Ti előkészületeiteket is!


A gyerekek egyszerűen imádni fogják, hogy lesz saját sütő szettjük. Mindenből kicsi, mégis tökéletesen használható! Ezekkel az eszközökkel tényleg jó móka lesz a közös sütés!

 
Vicces húsvéti keksz kiszúró formákkal nagyon aranyos kekszeket készíthetünk! Van bárányos, nyuszisés tyúkos is! Ha egy egyszerű receptet kerestek, akkor kattintsatok, itt van egy remek!

Ha a sütéssel megvagyunk, akkor tálaljunk ízlésesen! Ezen az emeletes sütikínálón még csinosabban mutatnak majd a muffinjaink!

Ez a kupolás tortatál pedig mindig egy hatalmas adu-ász! Mesésen mutat, szépen díszít, és a benne lévő sütik is fantasztikusan mutatnak! Akár egy sima csokis muffin is királynőnek érezheti magát a búra alatt :)!

A sok csoki mellé, idén adhatunk befőttes üvegekbe rejtett saját sütésű kekszet is! Egyrészt remek környezetbarát csomagolás, másrészt a saját magunk által készített ajándékok mindig kedvesebbek, mint a kész boltiak, ugye?

Egészséges, paleo húsvéti nyuszi kalácska

$
0
0
Napról-napra közelebb a húsvét, így gondoltunk egy merészet, és idén egészséges, paleo étrendbe is beilleszthető kalácska recepttel szeretnénk a kedvetekbe járni. Mint már megszokhattátok korábbról szeretünk egészségesen élni, és étkezni, így most húsvétra is így készülünk! A kalácska mellé készítsétek el szuper szendvicskrémeinket is!

A kalácskák elkészítésébe bevonhatjuk gyerekeinket is, nagy élvezettel fogják gurgatni, majd ollóval fülesre vágni a nyuszikákat!


A paleo nyuszi kalácskákat a következő alapanyagokból tudod elkészíteni:
25 dkg mandulaliszt
2 evőkanál kókuszliszt
25 g útifűmaghéj
csipet só
1/2 teáskanál sütőpor
Ezeket a száraz hozzávalókat tedd egy nagy tálba, és alaposan keverd össze! És következzenek a nedves hozzávalók:
4 tojás
1 evőkanál olvasztott kókuszzsír
1 evőkanál méz
1 teáskanál almaecet
A nedves hozzávalókkal a következő módon járj el: verd fel a 4 egész tojást az evőkanál mézzel, majd öntsd hozzá az olvasztott kókuszzsírt és az ecetet, verd tovább. Szép homogén masszát kell kapnod. 

Most fogd a nagy tálat, amiben a száraz hozzávalók vannak, és öntsd hozzá az összekevert nedves anyagokat. Dolgozd össze alaposan.

Vizes kézzel vegyél ki kis tojás méretű darabokat, és gyurmázd őket a képen látható fekvő nyuszi formára. Majd fogj egy ollót, és a hátsó 2/3-adánál ejts két vágást, ezek lesznek a fülei, majd éles késsel rajzolj orrot és "szúrj" szemeket a nyuszikáknak.

Sütőpapírral bélelt tepsibe ültesd őket és 160 fokon (alsó-felső sütés) süsd őket kb. 20-25 percig. Ügyelj a nyuszik fülére, hogy ne álljanak nagyon el a testétől, mert könnyen megéghetnek. Amikor látod, hogy kezd színük lenni, de még messze az idő vége, akkor inkább csökkentsd a hőmérsékletet!

A nyuszi kalácskák egészséges lekvárral, vajjal, esetleg sonka mellé is remek társak lehetnek! Jó étvágyat!




És végül, de nem utolsó sorban, egy kedves animáció a menetelő nyuszikról!  Boldog húsvétot Mindenkinek!


A képeken látható termékek a linkekre kattintva érhetők el:
 

Ingyenesen letölthető áprilisi háttérképek

$
0
0
Nyakunkon az április. Inkább nem is kezdek bele, hogy mennyi mindent szeretek a tavaszban, de a nárciszokat nagyon! Lencsevégre is kaptuk őket, és egész hónapban gyönyörködhetünk benne! Fogadjátok sok szeretettel az első ingyenesen letölthető háttérképeinket:

1200*1600 px:


1980*1080 px:


Húsvéti last-minute ötletek

$
0
0
Pár nap, és itt a húsvét. Közben elkezdődött a tavaszi szünet is (sok helyen :)), így most olyan összeállítást készítettünk Nektek, amiben gyorsan, egyszerűen megvalósítható húsvéti ötleteket mutatunk. Készülődjetek, várjátok a nyuszit együtt!



Vidám tavaszi ág, villámgyorsan! Végy pár kész pompont, vagy készíts egyszerűen otthon párat,és ragasztópisztollyal rögzítsd a kerti bokornyesésből megmaradt ágakra. Tedd vázába, és máris beköltözött a tavasz hozzátok! 

Pár papírpohár és rezgő szem (kreatív boltokban kapható sokféle méretben!), és készen vannak ezek a cuki pohár dekorációk!

Kávéfilter vagy nagyobb, egyszínű muffin papírból is elkészíthetitek ezeket a virág kosárkákat és a répákat!

Textilfilcből pillanatok alatt megvarrhatjátok ezt a cuki nyuszi csokitartó zacskót! Húsvét után egyéb kincseket is rejthetünk a nyusziba :)!

Dekortapaszból gyorsan és egyszerűen készíthetünk nyuszis matricát, amit aztán bárhová felragaszthatunk! 

Az egyik legegyszerűbb húsvéti dekoráció az, ha nyomtatunk! Ezt a cuki nyuszit kártyaként is használhatjuk, vagy képkeretbe téve nagyon édesen mutat!

Tavaly mutattuk Nektek ezt a remek ötletet, de szerintünk idén is nagyon aktuális!


Butlers és én - Instagram játék

$
0
0
Április hónapban játékra hívunk Benneteket, méghozzá nem is akárhol, hanem az instagram oldalunkon! Készítsetek fotókat Butlers termékeitekről, vagy menjetek el valamelyik Butlers üzletbe, és kattintsatok kedvetekre, majd osszátok meg a nagyvilággal! A leírásban tüntessétek fel a #butlersésén hashtag-et.


Mostantól április végéig, minden pénteken kisorsoljuk a hét képét, amit megosztunk a Butlers Magyarország instagram oldalán, és egy 2 000 Ft-os Butlers vásárlási utalvánnyal is megajándékozzuk a nyertest!

Kamerára fel, mutassátok meg magatokat és a Butlers termékeit úgy, ahogy eddig nem láttuk!

A játék szabályai:
A játék időtartama: 2015. 04.03-04.30. 

Az instagram, egy okostelefonra letölthető képszerkesztő és képmegosztó oldal. Mind androidra, mind ios platformra elérhető!

A kép leírásában mindenképpen szerepelnie kell a #butlersésén hashtag-nek, így tudjuk majd lekeresni a képeiteket! A profilotoknak nyilvánosnak, azaz publikusnak kell lennie - a játék idejére mindenképpen, hogy láthassuk a képeiteket. Köszönjük, ha követsz minket az instagram oldalunkon is!


Az utalványokat csak magyarországi címre postázzuk ki, és készpénzre nem válthatók.



Játszunk, gyerekek!

$
0
0
Gyerekként, gyerekekkel játszani jó! Vannak, akiknek most ér véget a szünet, de vannak bizony akiknek most kezdődik csak igazán. Mostani válogatásunkkal nemcsak a gyerekekhez, de legbelül gyereknek maradt felnőttekhez is szólunk, játékra fel!




Minden focirajongónak kötelező! Otthoni csocsó!

Építőmesterek, figyelem! Egy laza dominó kör után, építsünk!


Varázsló palántáknak és játékos lelkű felnőtteknek! Lebegő gyufaés varázslatos kötéltoldó?

Pingpong bárhol, bármikor? Igen! Rögzítsd tapadó koronggal bármilyen asztalra, és indulhat a játék! 

Leendő Jamie-k, és Nigellák figyelem! Gyerek sütőszett sodrófával, formákkal, kesztyűvel!


Elalvás kedves plüssbarátok nélkül? Ugyan! 


Szuper kerti játékötletek, nemcsak gyerekeknek!

$
0
0
Jó idő most már biztos, hogy lesz, ne adjuk fel! Így fogadjátok szeretettel, és merítsetek sok ötletet a összegyűjtött kerti játékainkból! Nincs is jobb móka, mint egy közös délutánt kint tölteni a szabadban, játékkal, nevetéssel. Tartsatok velünk, majd irány a kert!



Jó pár méter gumi, és két csinos fa, és indulhat a móka! Felnőttek is játszhatják, Cathrine Zeta Jones után szabadon :)!

Ehhez a nagyon egyszerű játékhoz nem kell más, mint egy létra, és pár pontérték felirat, amit sima A4-es papírokból is elkészíthetünk!

Daraboljunk fel pár fenyőlécet és indulhat is a giga-jenga!

Kapjuk elő a bográcsállványunkat - ha van, esetleg egyszerre kettő, és fektessünk keresztbe egy nagyobb ágat rá, amire kiürült konzervdobozokat lógatva máris kezdődhet a célba dobás!

Angry birds élőben a kertben! Költözködés után csak vegyük elő a dobozokat, és indulhat is a célba-dobósdi!

Fiús anyukák figyelem! Célba lövős, vízipisztolyos álom, mellyel órákra elvannak a srácok!

A raklap perszer itt sem maradhat ki! Itt és most vödröket csavaroztunk rá, és indulhat a célba dobás!

Papírtányér, fapálca, egy lufi és indulhat is a lufi pingpong!


Különleges kerti bútorok, különleges alkalmakra

$
0
0
A klasszikus szék-asztal kerti bútor összeállításon túl is van élet, van bizony! Most olyan csodás ötleteket mutatunk Nektek - melyek nem feltétlenül nagy helyigényűek - melyek nagyon egyediek, és igazából egy kis ötletességgel sok teraszon, erkélyen, kertben elférnek! Legyen szó kanapéról, nyugágyról, különleges padról, melyből asztalka nyitható fel, olyan termékeket mutatunk most Nektek, melyeket mi is bármikor elfogadnánk! Tartsatok velünk álmodozó körutunkon!



Ezen a kanapén nemcsak elnyúlni lehet kellemesen, de baráti beszélgetéseinket is nyugodtan szervezzük a teraszra. Minden barátunk oda és vissza lesz, h nem egy széken kuporgunk órákat :)!

Délelőtt a nyugágyban? Miért is ne? Lazulás a köbön!

Hullámozzunk a kertben, ezen a Wave fantázianevű, állítható támlás nyugágyon!

Piknik a padon. Méghozzá nem is akarhogy! Az ülőlapból emelhetjük ki ezt az asztalkát, melyen remekül megfér a kávé, a nasi és a kedven könyvünk is!

Ennek a fehér asztal-szék szettnek az a hatalmas előnye, hogy egyben van, könnyen mozgató, és roppant helytakarékos! Milyen jól is jönne egy ilyen kombó az irodai miniteraszon, ugye?

Végül, de nem utolsó sorban, ideje lefeküdni, és kipihenni ezt a nagy bútormustrát. Hol is lehetne jobban lazítani ebben a csodás időben, mint egy remek függőágyban?




Kerti, vizes ötletek kavalkádja

$
0
0
A víz békés csobogásának hangja sokunkra nagyon nyugtatólag hat, és ha van lehetőségünk kertünk egyik sarkában, vagy akár teraszunkon, nyugodtan építsünk csobogót, különleges élményben lesz részünk! Fontos, hogy az építés előtt részletesen tájékozódjunk a szigetelésről, és a szivattyúkról, fontos a megfelelő termék kiválasztása, hogy ne legyen se alul méretezett, se felültervezett a projekt. Persze sokunknak csak álom marad egy kerti csobogó - de álmodozzunk együtt :) -, mert nem tudom biztosítani a 30 fokos hőmérsékletet reggel-délben-este, hogy ne aggódjak a gyerekek meghűlése miatt, illetve biztos vagyok benne, hogy a kutyáim is itatónak használnák a mesés kerti kaspó-tavacskámat... :)


Dekor és Mentha Ági blogján pontos leírást találtok arról, hogy hogyan készíthetitek el ezt a mesés, de nagyon egyszerű kerti csobogócserepet!

Néhány bádog alapanyag - egy régi kanna, pár ereszdarab és egy vödör - , és indulhat a kerti móka! A tetőről érkező ereszt "csapoljunk" meg, és máris csordogálhat a kis patak a  falunkon. Eső hiányában vízzel is feltölthetjük a kannánkat - egy szivattyú segítségével pumpáljuk fel a felső kannába a vizet az alsó dézsából.

Ez egy cseppet nagyobb beruházás, de egy betont teknő, szivattyúval, kavicsokkal és egy visszaforgatóval tényleg nagyon egyszerű megoldás, nem?

Mesés, kavicsos, gömbös kerti csobogó - ilyenről álmodunk mi is. És a pontos elkészítését megtaláljátok a forrás linkre kattintva!

Mini, modern zen-tó. Egyszerű, nagyszerű, és ha ügyesek vagyunk egy kis zen kertet is építhetünk követlenül mellé.

Ha van egy hatalmas kaspónk, agyag edényünk, esetleg bádog teknőnk, akkor azokból akár mini kerti tavat is készíthetünk növényekkel, vízi virágokkal. Fontos, hogy megfelelően béleljük ki az edényt, hogy ne szivárogjon a víz.

Egy régi kopott fürdőkádat is használhatunk kerti dísznek, elásva tónak, vagy magában, kerti csobogóként.


Mesés, lágy gyertyafény - kint és bent egyaránt

$
0
0
A gyertyák fénye, a mai túlpörgött világunkban mindig valami ősit, valami egyszerűt, valami megnyugtatót, meghittséget hoz. Télen a korai sötétedés miatt sokszor gyújtunk mécsest, de ilyenkor, amikor jön a jó idő, később sötétedik, ne feledkezzünk meg a gyertyák varázslatos világáról! Készíthetünk kerti-mini tűzrakó helyet, ha a gyertya tüze nem lenne elég, vagy apró színes poharakban is gyújthatunk mécsest. Tényleg válassza ki mindenki igényének, kedvének, helyének megfelelő fényt! 



Ahogy a bevezetőben is említettük, építhetünk is akár saját kerti tűzrakót. Például betonból… Nézzétek csak!

Még egy nagyobb kaliberű kültéri tűzrakó hely… Nagyon elfogadnánk…

Most térjünk rá a kisebbekre, amelyek gyertyával "üzemeltethetők", íme az első nagy kedvencünk, a földre rakható, sima tömbgyertyával világító, több méretben és színben is kapható lámpások.

Mi magunk is készíthetünk mécsestartókat, kezdjük például egy ilyen papírmasé gömbbel!

A nagy klasszikust, a konzervdobozos megoldást sem hagyhattuk figyelmen kívül.

Papírból és pár talpas borospohárból remek asztali állólámpákat varázsolhatunk, íme.

Ha nincs kedvünk barkácsolni, akkor választhatjuk a kész, csillogó mécsestartókat is, csodás hangulatot adnak majd!

Keretezzük képeiket, fotóinkat csinos képkeretekbe!

$
0
0
Saját fényképeinket vagy akár műalkotásainkat kirakni otthonunk falára szerintünk az egyik legjobb dolog a lakásdekoráció terén. Nagyon személyes, és még egy akár homályosra sikerült fénykép is csodás emlékeket hívhat elő, amikor rápillantunk. Így vagyunk szerintem gyerekeink rajzaival is, a mesés mesebeli figurákkal és a kezdetleges ákombákomokkal. Sokszor pedig, hogy rendezzük gondolatainkat elég egy jókor, jó helyen elhangzott mondat. Ha tudjuk, hogy mi az, ami inspirál, feltölt, továbblendít, felvidít, akkor nyomtassuk ki feliratként, és tegyük képkeretbe a falra, hogy mindig kéznél legyen, amikor szükség van rá!

Ahhoz, hogy a képeket szép rendben, rendszerben tudjátok elhelyezni, itt találtok egy remek útmutatót!



Kezdjük is egy multifunkcionális megoldással, mely képkeret, krétatábla és tükör is egyben!

Kedves családi képeiket akár egy nagy keretben is elhelyezhetjük!

Gyerekek rajzait, vagy saját alkotásainkat sima fekete keretbe helyezve, jobban kiemeljük a ténylegesen fontos részletet, magát az alkotást :)!

Ha nincs kedvünk kreatívkodni, vagy egyszerűen csak egy inspiráló mondatra vágyunk, akkor… a konyhába is rakhatunk egyet

… és a hálószobába is :)

Végül majdnem megfeledkeztünk róla, de szerencsére felírtuk, hogy ne, íme a mesés keretbe foglalt krétatábla, mely előszobába, konyhába, nappaliba vagy akár a bejárati ajtónkra is felrakható. Csak, hogy ne felejtsünk el semmit :)!

Készíts anyák napi szívecskés képet velünk!

$
0
0

Jövő vasárnap, május 3-án lesz anyák napja, melyre mi már most készülünk, hogy a jövő heti hosszú hétvégén már csak oda kelljen adni az édesanyáknak a kézzel és sok-sok szeretettel készített ajándékunkat. Szerintünk nincs szebb, és szívből jövőbb ajándék, mint a saját magunk által megalkotott, mert abban tényleg szívünk, lelkünk, szeretetünk benne van! Most két ötletet is mutatunk ugyanarra a sémára, nincs is másra szükségetek, mint egy szíves formalyukasztóra, színes lapokra (lehetnek akár sima irodai papír vékonyságúak, mintásak, vagy vastagabbak, mindegy). Kedves Apukák figyelem! Ezeket a képeket a gyerekekkel is simán el tudjátok készíteni, formalyukasztót itt tudtok vásárolni!

A képeket a végén szép keretbe raktuk, hogy komplett legyen az alkotás, és azonnal a falra, polcra, éjjeli szekrényre kerülhessen! Jó készülődést, és szeressétek az anyukátokat nagyon!



A formalyukasztóval vágjatok ki nagyon-nagyon sok szívet. Tényleg nagyon sokat. 
Egy, a képkeretbe pont passzoló méretű papírra rajzolj papírragasztóval egy nagy szívet. Ha esetleg nem megy szabad kézzel, akkor előre nyomtatni is ér :)! A ragasztót alaposan, kacskaringós formában vidd fel.


A beragasztózott felületre rendezgesd el össze-vissza, egymás alatt-felett a kivágott szíveket, szív formában. Hagyd a ragasztót teljesen megszáradni, majd tedd keretbe a kész művet!



A másik ötletünkhöz több színű papírra lesz szükséged. De a munkamenet nagyjából ugyanaz, mint az előzőnél. Vágj ki szíveket a formalyukasztóval.
Rendezd sorba őket egy akkora papírra, ami pont beleillik a keretbe. Papírragasztóval rögzítsd a szíveket. Várd meg, míg megszárad a ragasztó, és mehet a keretbe ez a műalkotás is!



Jó készülődést!

Apukák figyelem! Mesésen egyszerű anyák napi édesség recept!

$
0
0
Nagyon sokáig törtük a fejünket, ötleteltünk, hogy milyen édesség receptet hozzunk Nektek, melyet minden konyhában, és konyhai tevékenységekben járatlan, de anyukáját, feleségét - a gyerekek segédletével - felköszönteni vágyó Olvasónk el tud készíteni. Így született meg ez a tölcséres gyümölcsálom, melyhez a sarki cukiból kell pár csinos tölcsér, és egy kevéske gyümölcs! Fogyasztás, ajándékozás előtt nem sokkal készítsétek el, így maradnak a gyümölcsök szépek és frissek!



Amire szükséged lesz: pár tölcsér (ha nincs cukrászda, fagyizó a környéken, akkor nagyobb áruházakban kapható, 4-6 db-os kiszerelésben, dobozban. Keresd a fagyis mélyhűtők, vagy az édesség osztály polcain a kekszek mellett.) Pár szem eper, 1 banán, 1 nagyobb alma, és egy kicsi fürt szőlő. De igazából bármilyen gyümölccsel megtöltheted a tölcséreket, főleg olyanokat válassz, amiket az ünnepelt is szeret :).

Miután alaposan megmostad, és megszárítottad a gyümölcsöket, vágd fel őket falatnyi darabokra, majd adagold a tölcsérekbe...

Tálald szív alakú tányéron, vagy...

Állítsd a tölcséreket egy nagy piros kaspóba!



Az édes kis szív alakú tányérokat itt tudod megvásárolni, a pöttyös, kockás, szíves textil szalvétákat itt, a piros üvegkaspót pedig ide kattintva találod meg.
Viewing all 343 articles
Browse latest View live